A sokoldalú menta
Menthe egy nimfa volt a görög mitológiában, akibe beleszeretett Hádész, az alvilág istene. Felesége, a féltékeny Perszefoné ,növénnyé változtatta a lányt. Sokkal romantikusabb az a változat, amelyben maga Hádesz rejtette el szerelmét fűszernövény képében a gyanakvó feleség bosszúja elől. Már ebből is látszik, hogy a menta gyógyít és fűszerez, szerelemre, halál ellen sok mindenre alkalmazható.
A mentát az egyiptomiak a szarkofágokba tették a halottak lábához, hogy kísérje őket a "hosszú úton" i.e. 1200-1600 körül. Az ókori görögök egy része afrodiziákumnak tartotta - erre utal a mitológia is - a házasulandók ezért mentakoszorút viseltek. Hippocrates ellenben azt állította, hogy megöli a spermát, ezért a fogamzásgátlásban mentakúpot használtak. A tejet és tejtermékeket mentalevelekkel tartósították, amely megakadályozza az alvadást. A Bibliában is megemlítik a mentát, a zsidók a templom padlóját borították vele, de a mai napig is a kóser konyha része. A rómaiaknál a vendégszeretet szimbóluma volt, az asztalt fertőtlenítették és illatosították vele - ezt az étvágy fokozására is használták. Erről Ovidius történetében olvashatunk, amelyben Philemont és Baucist két idegen - Zeusz és Hermész, vagyis Jupiter és Mercurius - meglátogatta. A római konyhában is jelen volt a menta, a bort ízesítették vele, valamint főzéshez is használták. Mentakoszorút másnaposság ellen is viseltek. De a lehelet frissítésére is szolgált. Japánban és Kínában is az ókor óta használják a borsmenta leveleket fertőtlenítésre. Kínában illatos füvekkel együtt koszorút fontak belőle, azt az ajtófélfára tették, és elégetésével fertőtlenítették a házat. Úgy tartották, hogy az illata élesíti az elmét, és megnyugtatja az idegeket. Jó az emlékezőképesség javítására és a meditáció előkészítésére.
A menta nemzetség mintegy 25 fajt és számos hibridet foglal magába. A két legismertebb faj a borsmenta és fodormenta. Mi a különbség a borsmenta és fodormenta között? Két külön faj, a különbség a menton és mentol arányában van. A borsmenta több mentolt tartalmaz mint a fodormenta, ezért erőteljesebb az illata is. A küllemük is eltér, a borsmenta sötétzöld, szinte lilás árnyalatú, sima felületű, míg a fodormenta halványzöld, fodros levéllel.
|
Borsmenta |
|
Fodormenta |
A menta jótékony hatásait évezredek óta ismerik. Csillapítja a rovarcsípések, bőrbetegségek okozta viszketést, megnyugtatja a napégette bőrt, lehűti az átforrósodott testet. Segít a fejfájásnál, akár feszültség, akár migrénes eredetű. Illata átjárja a testüregeket, kitisztítja azokat, és javítja a légzést. Hatékony a baktériumos fertőzésekkel szemben, csökkenti a pattanásokat és a faggyútúltermelést. Élénkíti a vérkeringést, segít a száraz bőr egészségtelen fakóságának megszüntetésében.
Mentalevelekkel könnyű nyári italokat, mojitot, citruskoktélt és limonádét ízesítenek. A franciák a forralt borba is teszik. Ezen kívül édességeket, húsokat, leveseket, zöldség- és gyümölcssalátákat és szószokat is készíthetünk mentával.