A tápanyagfelhasználás javítása

Főzni (vagy más módon feldolgozni) elsősorban azokat a zöldségeket kell, amelyek nyersen nem finomak. :-)

Másfelől egyes elméletek szerint, a növények nem akarják, hogy megegyük őket, mert ez gátolja a fajok fennmaradását. (Persze honnan tudnák, hogy nekünk mi jó? Na, mindegy. :) Ezért természetes ellenanyagokat (lektinek, szaponinok) termelnek magjaikban. Tipikusan ilyenek a gabonafélék és a hüvelyesek. A tápanyagok felszívódását gátló anyagok (antinutrients) közé tartoznak még az olyan vegyületek, mint például a sóskában, spenótban, rebarbarában, céklában lévő oxálsav, a gabonaneműekben és babban levő fitinsav, amelyek a kalciummal, vassal, cinkkel és rézzel oldhatatlan komplexet képeznek, ezáltal csökkentik a tápanyagok (Ca, Zn) felszívódását. Kivételt jelent a szójabab, amelyből a sok fitinsav ellenére viszonylag nagy adagban szívódik fel kalcium. Ide tartoznak a flavonoidok (polifenolos vegyületek) köztük a tanninok is, amelyeket viszont rákmegelőző hatásuk miatt mégis érdemes fogyasztani pl.: zöld tea, vörösbor.

A hagyományos táplálékfeldolgozási eljárások, mint a savanyítás/erjesztés, főzés, csíráztatás, áztatás ebből a szempontból javítják a tápanyagok minőségét, ugyanis csökkentik a polifenolok, oxalátok és a fitinsav jelenlétét. Ezért van, hogy a savanyított (fermentált) táplálékok fogyasztása kiemelten javasolt a bennük megőrződött tápanyag-koncentráció (vitaminok, nyomelemek) mellett. Az áztatásnak is pont ezért van kiemelt jelentősége a hagyományos  és modern konyhában, mert az áztatás során ezek a gátló anyagok kioldódnak a hüvelyesekből és gabonákból.

A főzésről 1.

A Fűvészblog  központjában a növények és az egészség áll. A gasztroblogokkal ellentétben nem témája a főzés, ugyanakkor nehéz megkerülni a növények felhasználását, különösen a fűszernövények estén. Ezért a bejegyzések gyakran hivatkoznak más oldalak receptjeire. 

A növények leginkább nyersen és frissen tartalmazzák azokat a tápanyagokat, amelyek a szervezet számára hasznosak. A különböző tartósító eljárások során a tápanyagok különböző mértékben módosulnak, ezek azonban lehetővé teszik, hogy ne csak az érés idején fogyaszthassunk növényi eredetű ételeket.

A fűszer- és gyógynövények esetén a leggyakoribb tartósító eljárás a szárítás. Ekkor a víz távozik a növényből, de így a legkisebb veszteséggel őrizhetjük meg a hatóanyagokat. A vízzel a vízben oldódó C és B vitaminok is távoznak. A  C vitamin bomlása oxidatív barnulást okoz. A szárított gyümölcsök és zöldségek koncentráltan tartalmazzák a hatóanyagokat. A fűszernövényeket is gyakran szárítva használjuk fel, a gyógynövényekből pedig teát készítünk. 

Főzés során a zöldségek vitamintartalma 50%, sütésnél 25%, míg párolásnál körülbelül 10%-kal csökken. A hevítés az ásványi anyagokat (pl: K, Mg, Fe) nem károsítja, nagy részük azonban a főzővízbe kerül. Ezért célszerű ezeket a leveket is felhasználni.  Habár a ballasztanyagok a főtt ételben maradnak, hatásuk az enzimekéhez hasonlóan csökken. A flavonoidtartalom (gyógyhatású vegyületcsoportok) főzés hatására 50%-kal csökken. 

A savanyítás (erjesztés)  során a cukorból tejsav képződik, amely segít megőrizni a C vitamint (pl.: savanyú káposzta, kovászos uborka, bor). Ezért ezt a fajta tartósítás kiemelt jelentőségű a tradicionális és egészséges konyhaművészetben.

A sokoldalú homoktövis

Hippophaë rhamnoides

Az immunerősítők között a homoktövis kiemelt szerepet kap, sejtvédő, antioxidáns hatásai miatt. Az ázsiai orvoslásban régóta ismertek gyógyhatásai, az utóbbi évtizedekben már a nyugati orvoslás is kezdi elismerni.

A homoktövis az ezüstfafélék családjába tartozó nemzetség. Fő elterjedési területük Ázsia. A homoktövis sűrű bozótokat alkotó, ágas-bogas, 1,5-3 méter magas, kétlaki, lombhullató, tövises cserje. Napkedvelő növény, de a téli hideget is jól viseli, jól tűri a fagyokat. Az étkezésre és gyógyításra használt fajtája Szibériában őshonos. Jól alkalmazkodik sós talajokhoz, megtalálható mészkövön, márgás-agyagos homokkő málladékon, de elsősorban homokon fejlődik zavartalanul. Nyugat-Európában főleg tengerpartokon él, ahol a sós víz miatt más faj nem marad meg, Közép-Ázsiában száraz, félsivatagos területeken él. Alkalmas a homokos talajok megkötésére is.

A Kárpát-medencében egyetlen faja, a Hippophae rhamnoides, őshonos. Hazánkban a homoktövis a Duna menti homokdűnék jellegzetes növénye, főként a Szigetközben, Szentendrei-szigeten, Békás- és Káposztásmegyeren él nagyobb számban. Ma védett növény, eszmei értéke 10.000 Ft.
 

A tüskék miatt nehéz a bogyók betakarítása, ezt tovább nehezíti, hogy a gyümölcsök erősen kötődnek a hajtáshoz, amely kiszakadva jelentős léveszteséghez vezethet. Elterjedt gyakorlat, hogy az egész ágat levágják, -32 C fokra hűtik, hogy könnyebb legyen lerázni a bogyókat. :( A gépi betakarítás 50 %-os hatékonyságú, viszont ezt csak kétévente egyszer lehet alkalmazni. A hidegháború alatt még a homoktövis-termesztésben is versenyeztek: a kelet-német és szovjet tudósok kísérleteztek nagyobb terméshozamú fajok termesztésével, amellyel az amerikai kontinensen ugyanúgy a mai napig próbálkoznak.

A bogyók fontos téli táplálékforrásul szolgálnak a madaraknak, különösen a fenyőrigóknak. Kiemelkedő a C-vitamin  tartalma, amely a citrom C-vitamin tartalmának a tízszerese, a narancsénak a tizenötszöröse. (A csipkebogyónak valamivel magasabb a C-vitamin tartalma.) Tartalmaz még nagy mennyiségben karotinoidokat, E-vitamint, aminosavakat, ásványi anyagokat, ß-szitoszterint és a polifenolokat.

Nyersen ehető, bár íze nagyon fanyar és olajos, ezért fagyasztva vagy gyümölcslevekbe keverve vagy más módon cukrozva fogyasztják. Feldolgozva dzsem, bor, ivólé, likőr, zselé és olajtermék formájában fogyaszthatjuk. A bogyók préselése során három réteg válik szét:  tetején van egy narancssárga és sűrű réteg, a középső rész nagy mennyiségben tartalmaz telített és telítetlen zsírokat,  valamint az alsó réteg  gyümölcshús és a gyümölcslé, amiből szirupot csinálnak. A felső két réteget kozmetikai célokra használják.  

Homoktövis mézben

Sokan a "népi gyógyászat" körébe sorolják, de egyre több klinikai vizsgálat igazolja a gyógyhatásait. Ázsiában évszázadokon át a  köhögés enyhítésére, az emésztés és vérkeringés javítására, és fájdalomcsökkentőként használták. Alvadásgátló és gyulladáscsökkentő hatása miatt tüdő-, gyomor-, szív-, vér- és anyagcsere-zavarok elleni gyógyszerkehez adagolják az indiai, kínai és tibeti gyógyászatban, de rákmegelőző hatása is ismert.

A leveleiből főzött tea általános roboráló hatással rendelkezik. Magjából értékes - telítetlen zsírsavakban gazdag (linol- és linolénsav) - zsíros olajok nyerhetők, amelyet kozmetikai készítményekben (külső és belső hámsérüléseknél) és gyógyászati célra (sugárbetegségek gyógyítására) alkalmaznak. A bogyóból készült vitaminkoncentrátum, antioxidáns és sejtvédő hatású.

Ismert gyógyhatásai: 

• az immunrendszer védelme és erősítése,
• fokozza az anyagcserét, így segít az optimális testsúly megtartásában, 
• kedvezően hat a gyomor- és nyombélfekélyekre is, védi a májat,
• magas C-vitamin-tartalma miatt nagyon jó a meghűléses betegségek megelőzésére,
• késlelteti az öregedési folyamatot, 
• speciális zsírsavösszetétele révén csökkenti a vér koleszterinszintjét, s így lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását, 
• reumás panaszok kiegészítő kezelésénél jótékony hatású, 
• javíthatja a szemidegek működését is, 
• jó fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő,
• javítja a szívműködést, 
• gátolja bizonyos tumorok növekedését, enyhíti a rákos betegek sugárterápiája által kiváltott sugárkárosodásokat.

Kozmetikai hatásai is ismertek: 

• gátolja a hajhullást és lassítja a ráncok megjelenését, 
• elősegíti az öregségi foltok megszűnését, 
• külsőleg használva jó hatása van égési sebek, bőrfekélyek, szájgyulladás esetén,
• csökkenti a narancsbőr kialakulását, 
• kedvezően befolyásolja a pigmentációs folyamatokat, tartóssá teszi a barnaságot.

A gyógyító kakaó

Theobroma cacao

A Dél-Amerikában őshonos kakaófák az Amazonas és Orinoco ártereinek és Ecuador folyópartjain nőnek, általában magas fák árnyékában. Termesztését a maják kezdték el i.e .1500 körül, magját  tápszernek és pénznek egyaránt használták. Peruba is az  indiánok közvetítésével jutott el. A maják, később pedig az aztékok és az inkák már négyféle kakaóitalt ismertek. A magvakat borító fehér terméshúst csemegeként ették, a termés más részeiből használati tárgyakat és szereket (terméshéj: kanalak, pohár, edények; levelek: háztető; kakaóbab: gyógyszer) gyártottak. Európába egyes források szerint Kolumbusz, mások szerint Cortés révén került. A spanyoloktól került tovább Afrikába, Ázsiába. Az első csokoládéfőző 1580-ban nyílt meg Spanyolországban. A forró csokoládé a 17. század közepén, a teával egy időben terjedt el Európában.

Az örökzöld kakaófa több fajának fája akár 15 m magasra is felcseperedhet a természetben,  de az ültetvényeken nem nő 3 m-nél magasabbra. Elsősorban kétfajta fát termesztenek:  a Forasterót (80%) és Criollót (5%), illetve ezek hibridjét. A ritkább, alacsony hozamú Criollo kakaója finomabb a Forasteróénál. A fák egész évben virágzanak és teremnek. A kb. 20 cm hosszú termésekben 40-60 mag (kakaóbab) van pépes terméshúsba ágyazva. A friss kakaóbab íze élvezhetetlen: a kakaó jellegzetes íze fermentálás, szárítás és pörkölés után jelenik meg.

Feldolgozás
A fermentálásnak kétféle módja van: a nedves kakaóbabot vagy farudakra fektetett banánlevelekre teszik, vagy a kakaóbabot nyitott faládákba teszik, amelyeket tető alatt tartanak. A folyamat végén a magok barnássá, porózusakká válnak, a héj meglazul. Ezután 5-7 nap szárítás következik. A kakaóbabot 120-140 C-on pörkölik, ezek után alakul ki a jellegzetes íze.

Csokoládé
A kakaóbabból kakaómassza és kakaóvaj lesz, amelyekből a kakaópor és csokoládé készül. A kakaóbabból először kakaómassza készül. Az őrölt kakaóbab a pörkölés és őrlés után cseppfolyóssá váló zsírtól folyékony masszává áll össze. A kakaómassza kb. 55% kakaóvajat tartalmaz. Ennek egy részét hidraulikus sajtókkal préselik ki. A sajtóban maradt anyagban, a kakaópogácsában, 10-20% zsír van. A kakaópogácsát kakaóporrá őrlik. A különböző színű és ízű kakaóporokat lúgosítással állítják elő. A csokoládé alapanyaga a kakaómassza, amelyet cukorral - és tejcsokoládé gyártásakor - tejporral kevernek. A jellegzetes csokoládéízt "koncsolással" érik el: a csokoládémasszát hengerekkel, lapátokkal vagy más alkalmatosságokkal teli nagy tartályokban mechanikus kezelésnek vetik alá 60 C-on. Ekkor szabadulnak fel azok az aromák, amelyek élvezetessé teszik a csokoládét.

Gyógyhatása
A kakaó kedvező élettani hatásaiért a flavonoidok közé tartozó természetes növényi vegyületek, a flavanolok felelősek. Az indiánok nagyra becsülték üdítő hatását. Nemcsak frissek, de szépek is lettek tőle, mert bőrük rugalmasságát és fényességét szintén neki köszönhették. Cortes észrevette, hogy a katonák élénkebbek, teherbíróbbak lettek a kakaótól. A benne lévő flavonoidok és polifenolok antioxidánsok, semlegesítik a káros szabad gyököket, hozzájárulnak az érelmeszesedés kockázatának csökkentéséhez. A jó minőségű csokoládékban rengeteg ásványi anyagot találhatunk, mint pl. a magnézium,  vas, kálium, kalcium, réz. A kakaóvaj, így a csokoládé is (pl. az olívaolajhoz hasonlóan) jelentős mennyiségű egyszeresen telítetlen zsírsavat (Omega-6) tartalmaz, amelyek nem emelik meg a vér koleszterinszintjét. Mindenek felett a csokoládé remek hangulatjavító. A legújabb kutatások szerint a kuna indiánok, akik naponta nagy mennyiségű házi-készítésű kakaóitalt fogyasztanak,  sokkal ritkábban szenvednek szív és érrendszeri, illetve rákos betegségekben. "A kutatásunk eredményei arra utalnak, hogy egy flavanolban gazdag étrend különösen jó eszköz a világ két legveszedelmesebb betegsége ellen" mondta Hollenberg.

A roboráló csipkebogyó

A csipkebogyó más néven (bicske, büdzsge, csikte, hecsedli, höcsli) tartalmazza a legtöbb C-vitamint az összes vad és kerti gyümölcs közül, sőt C-vitamin-tartalma tízszer nagyobb a citroménál. Már az ókori népek is felismerték gyógyító hatását.  A Bibliában Mózes elhivatottságának szimbóluma, Isten égő csipkebokorként jelent meg számára. A barokk művészetben az égő csipkebokor a szeplőtelen fogantatás jelképe lett.

Gyűjtés, szárítás

Rosa canina (vadrózsa, gyepűrózsa)

A vadrózsa erdőszélen, mezsgyén, bozótosban és sövényesben, napos pusztákon és töltéseken akadhatunk rá. A világos rózsaszín virágok júniusban vagy júliusban nyílnak, a csipkebogyót augusztus végétől lehet gyűjteni, ugyanis ilyenkor legmagasabb a C-vitamin-tartalma. A dér csípte bogyók puhák és lekvár készítésére alkalmasak. A begyűjtött bogyókat az eredeti C-vitamin-tartalom minél teljesebb megőrzése érdekében célszerű kettéhasítani vagy felaprítani, és gyorsan megszárítani szellős, tiszta, pormentes helyen, pl. padláson, vékony rétegbe kiterítve. A magokat távolítsuk el a bogyókból. 

Tea

A tea készítéséhez sokféle recept van, a forró vízzel a C vitamin tartalom elpusztul. A legjobb, ha az összetört bogyókat enyhe "forrázás" (45-60 C) után ázni hagyjuk, és magukat a bogyókat is elfogyasztjuk. A csipkebogyó teája a C-vitamin tartalma miatt immunerősítő és roboráló hatású, influenzajárványok esetén megelőzésre, valamint náthás és lázas megbetegedések, legyengült állapotok kiegészítő kezelésére való. Serkenti a mellékvesék és a máj működését is. A csipkebogyótea gyenge hashajtóként és vizelethajtóként is ismert, ajánlott vesekő, vesehomok kezelésére is. Kevéssé ismert, hogy a csipkebogyók főzete külsőleg és belsőleg jól használható nehezen gyógyuló sebek, fertőzések kezelésére. A kiázott bogyókat is érdemes megenni. 

Kozmetikai hatásai

Magas C vitamin tartalmának  köszönhetően fokozza bőr nedvességfelvevő és megtartó képességét, javítja a sejtmembránok működését, ezzel ellenállóbbá teszi a sejteket az őket károsító szabadgyökök ellen. Erősíti a vénák falát, segíti a csontok erősödését és fokozza a szervezet védekezőképességét, így a hűvös késő őszi időszakban megóv a meghűléses betegségektől. A-B1-B2-P és K- vitaminok is találhatók a vadrózsa termésében, ezért óvja a bőr és a szem egészségét. Jót tesz az idegrendszernek, gátolja az öregedési folyamatokat. A bogyókban lévő flavonoidok gyulladás gátló és immunerősítő hatásuk miatt hasznosak, míg a pektinek az emésztését tartják rendben. 

A magjából préselt olaj rengeteg retinolt és omega-3 ill. omega-6 zsírsavakat tartalmaz, amelyet gyakran használnak kozmetikumokban, gyógyítva ezzel az aknét, az ekcémát és a dermatitiszt. Rendszeres használat mellett eltünteti az apró ráncokat, a bőr hegesedésének nyomait és E-vitamin tartalmának köszönhetően bársonyosan tartja a bőrt.

Szörp, likőr, bor, lekvár, leves, befőtt

Ezek készítéséhez számos recept található cukor és/vagy alkohol hozzáadásával készülnek, ezért erre külön nem térek ki. Ezek közül azonban leginkább a lekvár, befőtt és a leves ajánlható, mert a tápanyagokhoz a bogyók elfogyasztásával jutunk. 

Receptek: http://receptkereso.com/search/csipkebogy%C3%B3/

Egy tál lencse

Lens culinaris

Ézsau egy tál lencséért adta el Jákobnak az elsőszülöttség jogát. Mit tudhat a lencse? 

 A lencse ősi kultúrnövény, a hüvelyesek családjába tartozik. Őshazája a Közel-Keleten van, Ázsiában ma is népszerű táplálék, az újkőkorszakban kezdték termeszteni Egyiptomban és Mezopotámiában. Önbeporzó, lágyszárú, egyévi növény. Mivel a fényigénye igen magas, a mediterrán területeket kedveli. Változatos színű és méretű fajtái vannak. A kis magvú lencsék kiváló ízűek, könnyen főnek, vékony héjúak. Biztosan és bőven teremnek, jobban tűrik a szárazságot. Vízfelvevő képességük jó, ezért megfőzve csaknem olyan nagyok, mint a nagy magvúak. A nagy magvú lencsék mutatósabbak, ezért belföldön keresettebbek. Sárga, narancsvörös, zöld, barna és fekete színűek lehetnek. A világ legnagyobb lencsetermelői: India, Kanada és az Egyesült Államok.

A lencse fehérjetartalma 23-26%, a szójabab és a kender után a harmadik legjobb fehérjeforrás vegetáriánusoknak - emiatt népszerű Indiában, de Etiópiában is nemzeti eledelnek számít. Magas a rost, A, B1, B2, B6 vitaminok, vas, kálium, kalcium, magnézium, folsav tartalma is. Glikémiás indexe alacsony, tisztítja a beleket, méregtelenítő hatású,  ezért diétában jól alkalmazható. Mint minden hüvelyes a lencse is tartalmaz a tápanyagok felszívódását gátló anyagokat (fitinsavat és tanninokat), ezért nyersen nem fogyasztható, főzés előtt az általunk ismert fajtákat 8-10 órát áztatni kell. A puffadás megelőzhető, ha az első főzővizet 20 perc után leöntjük, és borsikafűvel ízesítjük. Nálunk levesként, főzeléknek fogyasztják, de salátában is hasznos rost- és fehérjeforrás. Kelet-Indiában lisztet őrölnek belőle, és lepényt sütnek belőle: papadam.

Lencsefajták

Zöld színű lencse: Európában terjedt el, hazánkban a nagy magvú, más néven "tányér", zöldes vagy barnássárga színű lencsék fogyasztása a legjellemzőbb. Ezeket a fajtákat főzés előtt be kell áztatni és főzési idejük is hosszabb.

Sárga lencse: enyhén édeskés, dió ízű. Az indiai konyha kedvelt zöldsége, őrölve és köretként készítik el. Ezt a fajtát főzés előtt pár órára be kell áztatni, majd leöblíteni.

Francia zöld lencse: színe inkább szürkés árnyalatú. Íze enyhén borsos. Levesbe és hideg salátákhoz illik a legjobban. A puy lencsét nem kell beáztatni, kis magvú, főzési ideje még hideg vízben feltéve is csak kb. 25 perc.

Fekete lencse: apró magvú fajta. Főzés előtt nem kell beáztatni. A lencsék kaviárjaként emlegetik, a vegetáriánusok kedvenc élelmiszere. Felhasználható köretként szárnyasok és halak mellé.

Vörös lencse: a dél-ázsiai konyha gyakran használt alapanyaga. Felhasználása előtt nem kell beáztatni. Főzési ideje kb. 10-20 perc, ezalatt elveszíti vörös színét, megbarnul és pürés állagúvá válik. Könnyen csíráztatható. Elsősorban bioboltokban és keleti élelmiszereket árusító üzletekben szerezhető be. 

Receptek: http://www.nosalty.hu/lencse_alapanyag_317

A fahéj titkai

Cinnamomum verum,
  C. zeylanicum

Ha megérezzük a fahéjillatot, rögtön jobb kedvre derülünk. A sütemények, a forralt borok, karácsonyi esték jutnak róla eszünkbe. A fahéj azonban nem csak fűszer, hanem gyógyító hatással is bír. A szerelmi bájitalok elengedhetetlen alkotóeleme.   

A fahéjfa Dél-Ázsiában, Dél-Kínában, Burmában, Indiában és Srí Lankán őshonos, a babérfélék családjába tartozó, örökzöld, kisebb méretű fa. Magassága a 10-13 métert is eléri, de  az ültetvényeken sohasem engedik 3-4 méternél magasabbra nőni. A növény fűszerként felhasználható része a szárított belső kérge (Cinnamomi cortex). Leveléből illóolajat nyernek (Aetheroleum cinnamomi), amely a kéregből szerzett olajjal azonos hatású, de enyhébb. 

A mindenki által ismert kérget a három év alatti fák fiatal ágairól hántják le. Miután lehántják a fáról, hagyják egy napig száradni és érlelődni (fermentálódni), majd lekaparják róla a külső réteget. Ahogy a belső kéreg szárad, összetekeredik azzá a jellemzően szimpla fakéreg tekerccsé, ahogyan mi ismerjük. A ceyloni (vagy más néven valódi) fahéj rozsdabarna, vörösesbarna színű enyhén édeskés ízű. A történelem során utazók, kereskedők vitték Egyiptomba, ahol balzsamokba keverték, a görögök és rómaiak fűszerként és gyógynövényként használták az emésztés javítására. A Bibliában is többször említik: Mózes megparancsolta szent kenetként való használatát, a Példabeszédek könyvében a kedves ágyát illatosították vele.
 

A középkori kolostorokban gyógyhatását egyre több betegség kezelésére használ-ták: homloküreg-gyulladásra, megfá-zásra és náthára. A franciák, portugálok és angolok közel 300 éven át harcoltak egymással a fahéj kereskedelmi monopóliumának megszerzésé-ért, amelyet először a portugálok nyertek el a 16. század elején. A fahéjat a 18. század végén hatalmas mennyiségben hozták be Európába. A hollandok valóságos fahéjhegyeket égettek el, hogy megakadályozzák az árának zuhanását, ám az így is hamarosan annyira mérséklődött, hogy már mindenki asztalára jutott belőle. A 19. században fedezték fel újra mint gyógynövényt, gyomor- és méhbántalmakra használták. Később már felfúvódás, hasmenés, hányás és emésztési zavarok ellen is ajánlották.

Az élelmiszeriparban kétféle fahéj kapható: a ceyloni fahéj és a kasszia (Cassia) vagy kínai fahéj.  Az ókori Egyiptomban már mindkettőt ismerték. A valódi fahéj a Cinnamomum verum (másnéven C. zeylanicum). Fahéj-fűszert azonban a kasszia nevű (Cinnamomum aromaticum), szintén babérféle fa kérgéből is lehet készíteni. Míg a valódi fahéj csak a belső, vékony kéregrészekből készül, a kasszia fahéj a teljes kéregből, így fásabb, vastagabb, és erősebb illatú a fűszere. A kasszia fahéjcsomag szinte mindig egy darab, viszonylag vastag összegöngyölt fahéjtekercset tartalmaz, addig a ceyloni fahéjcsomag metszetén látszik, hogy több vékonyabb réteget tartalmaz, melyek szivarszerűen rudakká vannak összesodorva. A kumarin nevű mérgező vegyület mindkettőben megtalálható, de a ceyloni csak kis mértékben tartalmazza. Az általában elfogyasztott mennyiség azonban még nem okoz egészségkárosodást. 

Jótékony hatásai: 

A fahéj fertőtlenítő hatóanyagokat tartalmaz, ezért gyakran használják a gyomor-bél csatorna fertőzései és légúti fertőzések ellen. A kéreg anti-bakteriális, összehúzó, szélhajtó, görcsoldó és hányáscsillapító. Az illóolaj szintén antibakteriális, antivirális és antifungális (gombaölő) hatású. Teakeverékként segíti az étvágy és emésztés javulását, erősíti a gyomrot, javítja a szájüreg gyulladásos folyamatainak (fogíny- és szájnyálkahártya) gyógyulását. Fokozza az inzulin hatékonyságát, javítja a glükóztoleranciát. Ellazítja a méhet, ezért csökkenti a menstruációs panaszokat. Kitűnő afrodiziákum, fokozza a libidót és a szexuális teljesítményt is. A fahéj kiváló zsírégető, fokozza a vérkeringést, csökkenti a vér koleszterinszintjét valamint a vércukorszintet, ezáltal elűzi a farkaséhséget is. A cellulitisz elleni krémek gyakori összetevője, mivel stimulálja a vérkeringést, energiához juttatja a bőrt, a felszabaduló energia pedig rendkívül jó zsírégető. A diabétesz elleni harcban kiemelt jelentőségű.

Karácsony természetesen

Szárított gyümölcs

A karácsonyi hangulat megteremtéséhez nem kell fákat kidönteni, költséges díszekre és lámpákra költeni. Az ünnep bennünk születik. 

Gyümölcskarikákat száríthatunk szobahőmérsékleten, így a citrusillat körbelengi a lakást. Naponta elég forgatni. A száraz gyümölcsöket koszorúba fűzhetjük, vagy más dekorációs célra használhatjuk. 

Dekorált gyümölcsök

A citrusféléket faraghatjuk vagy olyan illatos fűszerekkel, mint a fahéj, szegfűszeg vagy ánizs, díszíthetjük.

Cukormázas gyümölcs

A korábban gyűjtött száraz termések, a dió és toboz mellé gyűjtsünk színes bogyókat. Szárítsunk gyümölcsöket vagy cukormázzal fessünk a friss gyümölcsökre, keressünk hozzá színben megfelelő gyertyát.

Gyümölcs mécsestartó

Faragjunk mécsestartót grapefruit- vagy narancshéjból. Tartós mécsestartóhoz először ki kell tömni és meg kell szárítani a héjat (3-4 napig). A pödrött formához háromszögeket kell vágni a héjba, és egyenként kell betekerni a héjcsíkokat. A mécsest ne hagyjuk felügyelet nélkül.

Természetes díszek 

Készítsünk természetes díszeket mézeskalácsból, szalmából, gyümölcsből, pattogatott kukoricából, méhviaszból.

Karácsonyi csillag, ázsiai fűszer és orvosság

Csillagánizs

Az adventi időszakban sok meseszerű dolog történik, különös színek, formák, illatok és ízek kerülnek elő. Az utcán megjelenő giccseket  leginkább a  természetes anyagokkal, például gyümölcsökkel és szárított  termésekkel tudjuk semlegesíteni. Százféle mézeskalácsreceptet végigböngészve kiderült, hogy a sütéshez csillagánizsra is szükség van.  Általában nem vagyok a fűszerkeverékek híve, 2-3 íz bőven elég, de a mézeskalács estében annyi mindent kellene összegyűjteni, hogy időt, energiát spórolunk meg vele. Érdekes, hogy nálunk a csillagánizs  leginkább a karácsonyi dekorációban és süteményekben jelenik meg, Kínában pedig az államilag készített tájékoztatófüzetekben immunerősítőként ajánlják.

Illicium verum

A csillagánizs (kínai ánizs vagy ánizscsillag), Dél-Kínában őshonos gyógy- és fűszernövény, amely egy örökzöld fának a termése. Londonba a Fülöp-szigetekről került, a 16.  században, Európában a 17. században terjedt el. Jellegzetes illatát és ízét a benne található illóolaj nagy részét kitevő anetolnak köszönheti. Jellegzetes aromája miatt kiválóan használható sütemények, gyümölcslevesek, kompótok, édes borok, likőrök és teák készítéséhez. Sokszor ánizs helyett  vagy azzal együtt használják, ízük hasonló, de a csillagánizs markánsabb ízt ad.

A hagyományos kínai orvoslás görcsoldó hatása miatt ajánlja elsősorban reumatikus fájdalmak enyhítésére. Szélhajtó, ízjavító hatása miatt gyomorerősítő, étvágyjavító teakeverékek, fogkrémek és szájvizek alkotórésze. Az influenza megelőzésére is fogyasztják immunerősítőként, fő hatóanyaga, a sikimisav. Teáját méregtelenítésre is használják, a magokat étkezés után rágják, hogy javítsa az emésztést. 

Ázsiai rokona a japán csillagánizs (shikimi) mérgező növény, emberi fogyasztásra alkalmatlan. Hasonlít a kínai változathoz, de kisebb és  illata kevésbé intenzív.  A nagyfokú hasonlóság visszaélésekre ad alkalmat, feldolgozva még nehezebb megkülönböztetni a kettőt. Méreganyagai ellenére gyógyászati célra mégis alkalmazzák a kínai orvoslásban: külsőleg felhasználva fájdalom csillapítására vagy bőrbetegségek kezelésére kiváló. A Tamiflu nevű madárinfluenza elleni védőoltás hatóanyaga  a sikimisav kinyerésével készül.  A japánok füstölőként használják.

Mitől aktív az árpa?

Hordeum vulgare L.

Az árpa több faját emberemlékezet óta termesztik, ezt bizonyítja, hogy az egyiptomi múmiák közt is találtak árpaszemeket. Kínában is már kr. e. II. században megbecsült eledel volt. Az árpa volt az első háziasított gabona a Közel-Keleten. Hippokratész gyógyeledelnek tartotta, a római gladiátorok rendszeres kásafogyasztók voltak, lovat is abrakoltattak vele. A Kánaán fontosabb növényei között Mózes is említi, ezért vallási jelentőséggel is bírt. Az árpasör volt talán az első alkoholos ital, amelyet az újkőkori emberek készítettek. Az egyiptomiak, a trákok, görögök és gallok már a legrégibb időben, a germánok pedig Tacitus idejében itták az árpa szeszes levét. Az árpát később  fizetőeszközként is használták. A magyarok körében már a honfoglalás kori konyha egyik alap-tápláléka volt.

A növény az északi hűvös, csapadékos tájakat kedveli. Az árpakenyér igen gyorsan szárad, ezért a termőterületén az árpát inkább kásaként fogyasztják. A malomipar hántolt árpát és árpagyöngyöt készít belőle, de a sör-, whisky- és a malátagyártás alapanyagául is szolgál. Sikértartalma miatt lisztérzékenyek nem fogyaszthatják. Az árpa takarmánynövényként is fontos. A takarmányárpáknál a magasabb, míg a sörárpáknál az alacsonyabb fehérjetartalom a kívánatos.

Az árpa fogyasztását a burgonya és a búza szorította háttérbe, pedig tápértéke igen magas. Nyolc esszenciális aminosavat tartalmaz, továbbá B1-, B2-, B5-, B6-, E-vitamint; növényi olajat, keményítőt, szerves sót, rostot. Fogyasztásával jól szabályozható a vércukorszint, csökkenti a vér koleszterinszintjét, segít bizonyos bőrbetegségek gyógyulásában, a fogak épségének megőrzésében.  Rendszeres táplálékként javítja a bélműködést, segít megelőzni a székrekedést. Megfigyelték, hogy azokon a tájakon, ahol az árpa, akár egész gabona, akár liszt formájában főételként szerepel ott kevés a szívbeteg. Lassan felszívódó szénhidrát-tartalma energiát ad, és 24%-os glikémiás indexe miatt a zsírégető étrend alapvető alkotórésze. Kiváló fogyókúrához, mivel rendkívül magas enzim- és lassú égésű szénhidráttartalma szervezetünk számára magas energia- és egyenletes vércukorszintet biztosít, az elhízás vagy zsírlerakódás veszélye nélkül.

Árpagyöngy
Gersli (vagy fényezett árpa) a hántolatlan árpa, a zsidó konyha ismert alapanyaga. Főzik sóletbe, levesbe, különböző töltelékekbe.

Tibeti campa (tsampa)
A tibetiek legfontosabb és legismertebb étele a campa, a tibeti árpa (tibeti: nej) őrleménye. A szárazon vagy jakvajon pirított őrlemény külleme a magyarban a császármorzsát idézheti föl.

Belboula, árpa kuszkusz, tört árpa, árpatöret
Az észak-afrikai konyha leghíresebb alapanyaga. Hasonlóan használják, mint Ázsiában a rizst, szinte minden étkezésnél felbukkan. A kuszkuszt árpából vagy durumbúzából  készítik.

Aktív árpa formula 
Nagyobb mértékben tartalmaz esszenciális aminosavakat, amelyek fokozzák a sejtek anyagcseréjét, a méregtelenítést.


Receptek: http://receptek.tv/?oldal=14&q=%E1rpa&hol=a